Az év első edényei

Miután karácsony előtt sikeresen megvettem a korongozót, ami egészen az új évig a dobozában pihent, az év első hétvégéjén végre sikeresen kipróbáltam. Hihetetlenül szuper halk ez a Shimpo Wishper-T, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen masinát így meg lehet szeretni, de én máris imádom. Csendes, könnyedén forog bármilyen sebességgel, és még a tisztán tartása is viszonylag egyszerű. Egy szó mint száz, megszerettem a kis korongozómat.
A nyárról maradt agyagomból kezdtem el gyakorolni, mert az valószínű volt, hogy elsőre nem leszek valami ügyes, 2,5 hónapja fogtam utoljára középre az agyagot. Januárban heti kétszer is nekiültem, az eredmény szemmel láthatólag nem maradt el, mert bár nem mindegyik próbálkozásom járt sikerrel, a változatos formák mutatják, hogy teljesen mégsem jöttem ki a gyakorlatból. Sőt! Egyre jobban megy, és ettől még lelkesebb vagyok.
Ami azt hiszem elengedhetetlen lesz ebben az évben, hiszen rengeteg dolgot kell megtanulnom, begyakorolnom, úgy érzem, egy élet is kevés lesz hozzá. Egyelőre mindig csak a következő alkalomra koncentrálok, és közben egyfolytában jár az agyamban a sok kis fogaskerék, hogy milyen formákat, mázakat, díszítéseket használjak, és mi lesz a kerámiáim jellegzetessége.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések