RAKU - Vitkó Mónival és a Punktum Galériával

Natival és a NOHA-sokkal már kétszer, sőt majdnem háromszor is rakuztunk, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz most másokkal is kipróbálni ezt a technikát, amit elsőre nagyon megszerettem.

Gondolom, sokan hallottak már erről a japán eredetű égetési módról, ennek ellenére egy pár sorban felvázolom, hogyan is kell elképzelni.

A közel négyszáz éves raku kerámia a teaszertartáshoz kötődik. Az első raku teáscsészéket 1570-80 táján Csódzsiró tetőcserépkészítő mester készítette Szen no Rikjú ösztönzésére, aki az éppen uralkodó Hidejosi sógun teanagymestere volt. Csódzsiró soha nem tanult korongozni, tárgyait bőrkemény agyagból faragta, és alacsony hőfokon égette, a helyhiány miatt még izzó állapotban kivette a kemencéből, és vagy a levegőn hagyta kihűlni, vagy meleg vízbe mártotta a tárgyakat. 

"A rakucsésze – mivel rossz hővezető – a kimérten lassú szertartás alatt melegen tartja a teát, ugyanakkor át sem forrósodik (füle nem lévén, két kézbe fogva kell inni belőle). Ha megütik, tompa hangot kell adnia – hajszálrepedéses máz! –, mert a bambusz teaverő harsány zaja zavarná a szertartás békéjét." Az elnevezés a sóguntól származik, aki mester halála után az ő fogadott fiának ajándékozott egy aranypecsétet, amelybe a 'raku' írásjegyet (楽) vésette, és amelynek szó szerinti jelentése "a ráérő idő élvezete". A tárgyak faragatlannak, kopárnak tűnnek, de létrehozásuk kifinomult műgonddal történik. /forrás: http://terebess.hu/terebessgabor/japanraku.html/

A Vakok Intézetének udvarán, épp iskolaszünetben zajlott az égetés. Kellemes meglepetésként ért, hogy itt működik egy kerámiaműhely, és az intézeti gyerekek nagyon élvezik a kerámiázást korlátaik ellenére olyan tárgyakat készítenek, mint látó társaik. És hihetetlenül közvetlenek, beavatnak a legszemélyesebb gondolataikba is, már ezért megérte máshol is belekóstolni egy ilyen alkalomba. 

Használtunk többféle mázat, ún. akvamarint, fazeka zöldet, repedezős átlátszót és normál átlátszót, rézgálicot, és még másokat is, amire most nem tudok már visszaemlékezni. Amikor a kemencéből kivettük a tárgyakat, fűrészporral-faforgáccsal és szalmával, kevert földbe raktuk őket legalább fél órára. A forró tárgyra újságpapírt, szalmát dobtunk, ami meggyulladt, és ekkor borítottuk be földdel, elfojtva így az égetést, amely redukálja a mázat. Majd a földből kiásva finoman vizet pergettünk rájuk, és kefével, szivaccsal megdörzsölgettük. Sajnos a saját tárgyaim kivételét már nem tudtam megvárni, Móniékra hagytam a "piszkos munkát", amit nagyon sajnáltam, mert ilyenkor az embernek egy kicsit lelkiismeret furdalása van, hogy nem követte teljesen a végéig a tárgya alakulását.

Mindenesetre nagyon jól sikerültek a kis alkotásaim, a sok szöveg után beszéljenek magukért a képek!

Ebben a kis vázaszerű tartóban, amelyben szúette fa lenyomata látható, az tetszik, hogy a repedések egy japán írásjelhez hasonló formát adnak ki.   

Ezen a tálon a zöld és rezes-aranyos színű részek a zöld fazekas máz eredményeként születtek.

A kedvencem ez a tál, a fotón olyan, mintha lebegne.

A felületek gyönyörködtető sokfélesége.

 Ezekből a darabokból képeket fogok készíteni.

A rakuzásban tényleg az a legjobb, hogy a végeredmény mindig meglepetés. Sok éves tapasztalás után lehet tudni, hogy kb. mire számíthat az ember, de mindig vannak csodás, nem várt felületek. És persze csalódások is. Az viszont sokkal kevesebb, nekem mindig nagyon nagy élmény volt az égetés. A másik fontos vonása a rakuzásnak, amikor kivesszük a kemencéből, és betesszük a földbe. Nagyon gyors, és teljes koncentrációt igénylő folyamat, nem lehet közben elkalandozni, csak a pillanat számít. Egyszerre megerőltető és felemelő, jelen lenni minden idegszálunkkal és izmunkkal, hogy a folyamat a lehető legteljesebben végbe tudjon menni. Ilyenkor nemigen rágódik az ember a mindennapi gondokon. Csak a rakuzás van. És a várakozás, hogy milyen lesz-lett.

Nagyon viccesen hangzott, amikor Nati a Nógrád megyei Szandán, a csoport első rakuzása közben elmesélte, ő hogyan kezdett a rakuval foglalkozni, majd megjegyezte: "és akkor nyolc évig minden nap rakuztam."

Legyen ez a végszó. :-)

 
Vitkó Móni
Punktum Galéria