"Tanvév" végi összegzés

Elmondhatom, hogy kerámiázás szempontból izgalmakkal teli tanévet (egész pontosan 9 hónapot, mert szeptember 30-án kezdtem) tudhatok magam mögött. Más szempontból is eseménydús volt ez az időszak, de az most nem tartozik szorosan ide. Természetesen mindenféle elvárásokkal indultam neki a tanfolyamnak, hogy miket és hogyan fogok csinálni, mennyi mindent fogok megtanulni, és rövid idő alatt hova fogok eljutni. És ahogy az már a hollywood-i filmekben is lenni szokott, nem minden alakult terv szerint. A képen látható tárgyat hoztam létre ez alatt a metaforikus 9 hónap alatt, és úgy tűnik, hogy egyetlen ilyen tárgy megalkotása nem lehetett ennyire bonyolult, hiszen fazekasok és keramikusok ezrei készítenek ilyet és még sokkal szebbeket nap mint nap. Természetesen nem kizárólag ez az egy tárgy született, viszont ő ért célba, ő már végleges, formailag, és megkapta a díszítést is, tehát jó alany az elemzésre. Mert bizony sok tanulság sűrűsödik ebbe a semmiképpen sem tökéletes (miért is lenne az?) kis köcsögbe. Ami azért az én kezem munkája, és nagyon is büszke vagyok erre az eredményre. :) Na de lássuk, hogy született Ő. (Ez most egy hosszabb bejegyzés lesz, viszont megéri elolvasni, ígérem :-))
Az első hónapokban, ahogy egy korábbi bejegyzésben részleteztem is, újratanultam sok mindent. A lábbal hajtós korong teljesen új volt számomra, meg kellett szokni, az elején még sokszor elfáradtam a hajtásában, és a ritmust is sokára találtam meg, hogy ne álljon le munka közben teljesen a korong, mikor kell újra gyorsítani, hogy akadozás nélkül folytathassam a korongozást. Mostanra azért már elég jól belejöttem, bár van még mit csiszolni ezen is. Középre helyezés, hublizás, lyukasztás - ezeket mind új fogásokkal is megtanultam, több-kevesebb sikerrel, azóta is minden alkalommal tökéletesítgetem ezeket a mozdulatokat, fogok még ebben is fejlődni, mindenesetre ezzel most elégedett vagyok.
Az első szintig kb. 3 hónap alatt jutottam el. Közben szorgalmasan írtam a naplómat is, minden alkalommal, amikor korongoztam, leírtam a tapasztalataimat is. Ez a végére sajnos elkopott, de még így is nagyon sok tanulsággal szolgált a fejlődésemmel kapcsolatban.
Az elején tehát a az új fogásokat, a felhúzást gyakoroltam. Mikor ez viszonylag jól ment, kaptam feladatot: mivel a fennálló edények korongolásával voltak leginkább problémáim, azon belül is a köcsög formákkal, ezért kaptam egy képet, és az alapján próbálkoztam.

Tejesköcsög, Nagybánya

Ez azért nehéz forma, mert nagyon finom ív-átmenetek vannak benne, nagyon meg kellett figyelni, hogy pontosan hol kezdődik és hol fejeződik be a has, illetve a nyak íve. A szája is egyszerűnek tűnik ránézésre, de nagyon fontosak itt is az arányok, és a nyak ívének csatlakozása.

Azért azt el kell mondanom, hogy mire idáig eljutottam, már túl voltam egy mélyponton, vagy nem is tudom minek hívjam. Volt pár alkalom, amikor akárhogy igyekeztem, próbálkoztam, gyötörtem az agyagot, sehogy sem sikerült, teljes csőd volt mindegyik, és ettől nagyon rossz kedvű lettem, kezdtem elveszíteni az önbizalmamat, de legfőképp a türelmemet és a hitemet, hogy ez valaha sikerülhet nekem. Közben néztem a többieket, akik szebbnél szebb edényeket folyattak ki a kezeik közül sorozatban, és nagyon dühös is lettem, hogy miért nem megy már??? Azóta már tudom, hogy az ilyesmi nem ritka, és a Natinál töltött idő alatt is megtanultam már, hogy ezek időigényes folyamatok, türelmesnek kell lenni, de itt még nagyobb leckét kaptam ebből, úgyhogy azóta ha ilyen szakaszba kerülök, igyekszem minél kevésbé kritizálni magamat, elfogadni hogy még nem megy, még több alázatos és sikertelenül végződő gyakorlásra van szükségem ahhoz, hogy aztán megtáltosodva egyszercsak kibújjon a forma az ujjaim közül. És aztán valóban, egyik napról a másikra már nem volt szenvedés, már nem voltam türelmetlen, csak csináltam, és hamarosan ékes bizonyítékai születtek a verejtékes munkámnak. Laci mindig azt mondja, hogy amikor az agyagot formáljuk, a tudatunkat is formáljuk. Hát nekem kellett rendesen formálni...

Később újabb formával próbálkoztam, ami meglepő módon egy gorzafalvi köcsög forma volt. (ITT olvasható miért éreztem jelnek ezt :-))

Tejesköcsög, Gorzafalva, Moldva

Érdekes volt, hogy ezt a formát szinte elsőre sikerült eltalálnom, valószínűleg azért, mert egy határozott törésvonal van az enyhén kifelé szélesedő nyak és a has között, nem olyan finom az átmenet mint a másiknál. Ettől még ez sem könnyebb forma, megszenvedtem ezzel is, főleg az arányok beállításával, honnan indul a nyak, és hogyan állítsam be a szélesség-magasság arányát, milyen széles hengerből kezdjem korongozni az egész tárgyat, stb.

A naplóm szerint április 21-én sikerült "kapásból" vagyis előzetes műhely-gyakorlás nélkül elsőre megkorongoznom a zöld köcsög formát. A vonalvezetése és az arányai is jók lettek, és a citlingeléssel is elégedett voltam. Két köcsögöt tartottam meg végül, amelyekről úgy ítéltem meg, hogy arra érdemesek. Az egyiket azt hiszem még nyersen eltörtem, ezért a másikat füleztem fel, és az lett az, ami elnyerte végső formáját, sőt még monogramos pecsétet is kapott. Azt már sajnos nem tudom, hogy az volt-e a 21-ikei, vagy amelyik eltört, a lényeg hogy egyikük beért a célba. :-)

Tádáám, és itt a végeredmény!

A fül korongozása is megérne egy misét, mire egy szépet, megfelelő méretűt és vastagságút sikerült az edényhez készítenem. (Az egyik alkalommal a tanfolyam felét csak fülek korongozásával töltöttem, és rájöttem, hogy még ezt is mennyit kell gyakorolnom...) Aztán jött a fenékszögezés: nagy nehezen sikerült egy hubli alakú ellenformát gyártanom, aminek a teteje szélesebb volt, hogy megtartsa fejjel lefelé, amíg a talpát fenekezem. Hát ezzel is elment egy alkalom, mire kitapasztaltam hogy s mint kell ezt csinálni. Még gyakorlatlan voltam ebben is.Mire idáig jutottam a forma befejezésével, addigra meglett a kis gipsz pecsétem is a monogramommal, és így hitelesítve mehetett a kemencébe.
Végül zöld helyett mézsárga ólommentes fazekas mázat választottam, és nem bántam meg, mert nagyon szép színe lett. Belül transzparens mázat kapott, amiből a szájára és egy kevés a fülére és az oldalára is csurgott, így lett egy kis 'népi' hangulata. A felső részét többször mártottam a mázba mint az alsót, így az sötétebb, mélyebb színt kapott az égetésnél, az átmeneteket is lehet látni, alul pedig szép, általam csak "homokos"-nak nevezett felületet kapott, mert látszanak benne a pici apró szemcsék. Ahol a transzpi alá került, ott világosabb lett, pl. a lecsurgás a fülén.

Jó érzés a kezembe fogni. :-) Végighúzni az ujjamat a felső tükörsima felületén, ami megakad a mázrétegek matt találkozásánál, majd rásimul a hasára. Látom a kis hibáit, ahol kifolyt a színtelen máz, vagy az alján a korongozás és az ujjbegyeim nyomait, belül a két kezem külön dolgozásából eredő sávokat, az alul pár fokkal balra tolódó fület...Az első szerelem!