Mázpróbák I.

Itt az ideje, hogy a kitérők után újra kerámiás bejegyzéssel jelentkezzek. Nemrég felújításon esett át a műhelyem (erről majd később), és szerencsére megtaláltam azokat az edényeimet, amelyeken - hogy nagyképűen fogalmazzak - mázkísérleteket folytattam. Magyarul kipróbáltam a mázakat. :D Sajnos nem lesz hosszú bejegyzés, mert az égetési hőmérsékleteket nem jegyzetem fel. (Nem hinném hogy 3 évre visszamenőleg megvannak, de lehet hogy majd teszek egy próbát.) És olyan sokat nem is kísérleteztem, az éppen aktuálisan használt agyagon kipróbáltam. Fotókkal viszont tudom illusztrálni a végeredményt, szóval nem teljesen "haszontalan" a poszt. Még a NOHA-s időkben csináltunk egy komplettebb próbát a mázakkal, itt főleg színtestekkel kísérleteztünk, kevergettük a színeket, illetve fényes és matt mázakat kevertünk belőlük. Jó kis gyakorlat volt. Erről majd egy másik bejegyzésben fogok bővebben írni.

Mielőtt belevágnánk (lehet mégis értelmes hosszúságú poszt lesz ez? :)), elevenítsük fel, hogyan is készítjük el a mázat. A bekeveréshez mindig használjunk védőöltözetet, kesztyűt, maszkot, és lehetőleg szabadban végezzük. Praktikus eszköz a keveréshez a wc-kefe ;) az átszűréshez pedig a nejlon harisnya. (gondolom van ennél 21. századibb megoldás is, de ez olcsó, kéznél van, és a célnak bőven megfelel.)  

Általánosan elmondható, hogy 1 kg porhoz kb. 1 l víz szükséges, de először beleöntjük az összes port a keverőedénybe, majd 1 l vízzel óvatosan elkeverjük, feloldjuk, majd fokozatosan adjuk hozzá a többi vizet a megfelelő sűrűség - általában tejföl, de máza válogatja - eléréséig. Természetesen mérjük az összes hozzáadott víz mennyiségét, és minden adatot jegyezzünk fel. A kész mázat átszűrjük.

Ez egy kis válogatás, a teljesség igénye nélkül, azokról a  tárgyaimról, amelyeket kifejezetten azért mázaztam, hogy kipróbáljam a mázakat, milyen vékonyan vagy vastagon kell mázazni, és hogy hogyan viselkednek a GUS 24-es fehér korongos masszán, mivel akkoriban éppen ezzel az agyaggal barátkoztam. Az edények, amelyeket bemázaztam, gyakorlásom eredményei voltak, közel sem tökéletesek, pont alkalmasak arra, hogy a mázakkal kísérletezzem rajzuk.

Fazekas kék: engób nélkül nagyon sötét, szinte fekete

GUS 24-es fehér agyagon: tűszúrás hibák, nem terült szét, a színe jó lett, de engóbon szebb


Türkiz fényes (nem találtam meg a hivatalos elnevezését): szépen kell mázazni, mert látszanak a folyások, vastagságok

GUS 24-es fehér agyagon fehér kivirágzások lettek

 

Narancs fényes (nem találtam meg a hivatalos elnevezését): lehet javítani ecsettel, nem gond ha nincs szépen mázazva, de ügyelni kell, hogy nem legyen vastag, mert megfolyik. A kemencében hátra vagy középre kell tenni.

Ez az edény fazekasagyagból készült, nem fehér agyagra történt a mázazás.

                                    A kis natúr foltoknál valószínűleg vékony volt a mázréteg

 

                            Ha vastag a máz, szintén tűszúrásos lehet, ahogy itt belül is ez történt

Türkizzel szépen kombinálható, a találkozásuk fekete színt eredményez.


 

Pöttyös türkiz fényes/A1093 máz: a "pöttyök" mint szemcsék vannak benne, emiatt inkább nem érdemes bekeverés után átszűrni.

 

Közvetlenül mázazás előtt is érdemes egyet keverni rajta, hogy minél több "pötty" kerüljön a felületre. Ahol vastag a máz, a tűszúrás itt is megfigyelhető. Fazekasagyagból készült edényt mázaztam.

Bőrbarna matt/ Mondre&Manz ólommentes effekt, E17088 beige máz: lehet átszűrni, normál módon keverhető. "igénytelen", nem kell figyelni a szép mázazásra, általában jól sikerül. Ha túl vastag, világosabb színű lesz.

Normál mázvastagság

Vastag lett a máz, a színe érdekes lett, de tűszúrásos...


Várnak még égetésre bemázazott tárgyak, remélem azokról is hamarosan írhatok majd. Addig is mindenkinek jó kísérletezést! ;-)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések