Szerszámok saját kezűleg

Ha már olyan jól beleástam magam a keramikus könyveimbe, nem ártott kipróbálni belőle valamit. Természetesen megvolt az előkép, a nyári táborban sikerült Nati használaton kívüli bankkártyáját 'beavatnom' a korongozóeszközök közé. Így már nem sok hiányzott, hogy egy két használt kártyát a könyvben leírt módon átalakítsak. Filctollal rárajzoltam a formát, ollóval kivágtam, majd csiszolópapírral megdolgoztam a széleket, és máris nyertem három formázó lapot.

Az ihletet adó oldal



Bankkártyákból készített formázókések
A másik szuper formázóeszközt Berta Istvántól lestük el. Elmagyarázta, hogy csak a kontárok dolgoznak fából készült késsel :), ő céhmestereknél tanult, és ők bizony sárgarézből készült kést használnak. Ági átrajzolta a formájukat, Apukám pedig legyártotta az első prototípusokat. A sárgaréz azért nagyon alkalmas, mert nem rozsdásodik, és kellően merev anyag. Elsőre 1 mm-es vörösréz lemezből készültek el.
Vörösréz formázókések Berta István nyomán

Jelentem, kipróbáltuk, még egy picit nehéznek tűnik, súlyosabb, mint egy fakés, ezt meg kell még szokni, és az oldalait is jobban meg kell csiszolni, hogy ne csíkozza az agyagot. De kezdetnek már így is megteszi. :)

A kés mellé a csípőbőr helyett biciklibelsőt ajánlatos használni István szerint. Ezen a téren még vannak hiányosságaim, én ugyanis sose tanultam még azzal korongozni, Szabó Kata tanácsára a szivacsot szoktam erre a célra alkalmazni. Úgyhogy teszek egy biciklibelső-szerző körutat hamarosan.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések