Szobrász nap - száj mintázás

Ahogy azt egy korábbi bejegyzésben már említettem, a mintázás nem volt az erősségem, és legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha szobrászkodni fogok. Amikor elkezdtem kerámiával foglalkozni, többen körülöttem egészen beleszerettek ebbe a szoborkészítésbe, és igazi kis remekműveket alkottak. Bevallom, még ekkor sem próbálkoztam vele, bár már kezdtem érezni, hogy nem is olyan elképzelhetetlenül nehéz ez a műfaj. Talán pont ezért döntöttem úgy, hogy mégiscsak ki kellene ezt próbálni, hiszen azt sem tudom milyen érzés, tetszik-e egyáltalán, és még az is lehet, hogy nem is áll olyan távol tőlem, mint hiszem. A kétnapos kis workshop témája a száj mintázása volt. (Előzőleg, amikor én még nem jártam a csoportba, a szem mintázását tanulták.) Szóval új vizekre eveztem, lássuk mi lett belőle.




Hatan vállalkoztunk e nemes feladatra, és jó kis csapat állt így össze a munka során, mindenki egyedi látásmódja, tudása szépen megmutatkozott, tanultunk egymástól. Laci pedig nagyon jól irányított minket, a második nap végére egy kész fejet és egy szájat sikerült mintáznom.

Először egy kicsit az alapokról beszélt, a fej, a koponya és a rajta található testrészek arányairól. Már ez is sok újdonságot tartogatott, és nagyon tanulságos volt. Felelevenedtek bennem az egykori gimis rajzórák emlékei. Képeket, videókat tanulmányoztunk, és a Barcsay könyvet. Ezután szobrász alapok következtek, hogyan tudjuk az állványra ráépíteni az agyagot, tömeget képezni. Majd elkezdtük formálgatni a koponyát, igazából teljesen fiktív módon, mindenki fejből, belső kép, intuíció alapján, nem volt modellünk. Ez nem nehezítette meg a feladatot, legalábbis én nem éreztem. Közben Laci magyarázott, javított, hogyan jelöljük ki a szemek, fül, száj helyét, milyen arányokra figyeljünk, az arc domborulatait hogyan alakítsuk. Minden gramm agyag változtat a karakteren.
Alakultak a fejecskék. :)




Mivel a száj volt a témánk, egy videó segítségével kezdtük el lépésről lépésre kialakítani ezt a testrészt. Minden lépést átbeszéltünk, többször visszanéztünk, és megpróbáltuk leképezni az agyagba. Még egy ilyen pici részletet megformálásához is, mint a száj, rengeteg tudás szükséges, hogy melyik része hogyan fordul, a síkok milyen irányban állnak, azt hogyan lehet a mintázókéssel vagy ujjal való formázással elérni. Sokféle száj forma létezik, és nevető, síró, dühös archoz más-más szájformázás szükséges. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez ennyire sokrétű feladat, egy egészen más világ tárult fel előttem a mintázással kapcsolatban, mint amit eddig gondoltam róla.



Az oktató videót ITT tudod megnézni.

A videókban igen hasznos kis szerszámokat is láthattunk, és kiderült, hogy az olyan hétköznapi kellékek, mint a marcipán és fondant formázó készlet, a manikűr készlet is tartalmaz meglepetéseket és praktikus eszközöket, valamint a festőkések a szobrászok kezében is hasznosak. :-))


Festőkések

Marcipánformázók

És akkor lássuk a végeredményt:





Végül úgy döntöttem, hogy nem tartom meg a fejet, ezért "feláldoztam", és Laci mindenféle formázási módot mutogatott rajta, érzelmeket, férfi, női arcot milyen eszközökkel lehet létrehozni. Után és is gyakorolgattam:
Sírós arc Lacitól
A szem formázását gyakoroltam


Nagyon örültem ennek a két napnak, mert teljesen belefeledkeztem a munkába, annyira új volt minden részlete, rájöttem, hogy nagyon is szeretek mintázni, próbálgatni, simogatni, tologatni az agyagot, és hogy egészen más folyamatokat indít el bennem, mint a korongozás. Biztos, hogy ennek még lesz folytatása. ;)



Képek forrása:
1.,3.,4. kép: Köcse Ildikó, Kim felvétele
2.,5. kép: A szerző felvétele
6. kép: http://www.muveszwebshop.hu/index.php?productID=14253
7. kép: http://mikonyhank.hu/shop/1420/185/konyhai-kiegeszitok/torta-disziteshez/fondant-formazo-ceruza-tortadisziteshez-detail
8-11. kép: A szerző felvétele
12-13. kép: Köcse Ildikó, Kim felvétele

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések