MIÉRT? - Pályára állok, avagy a pályamódosításról kertelés nélkül.

Őszintén szólva, a mintázás egyáltalán nem volt a gimiben a kedvenc tárgyam. A szobrászat, úgy éreztem, végtelenül távol áll tőlem. Ahogy a zeneszerzés is. Képzeletem bármelyik képkockáját könnyen papírra vetem, filmként is lepereg előttem sok ötlet, a térben formálás viszont nem tartozott az erősségeim közé. Olyan kínkeservesen sikerült megmintázni, majd gipszbe önteni a modell arcmását, hogy semmilyen késztetést nem éreztem az agyaggal való további kapcsolatteremtésre. Ez úgy jó 15 éve volt...
Aztán hogy, hogy nem, mindennek eljön az ideje, 2012-ben elkeveredtem Zabolára, a Csángó Múzeumba, ahol a tárgyak között lófrálva, inkább kötelességből mint élvezetből megnéztem a kiállított fazekasműhely tulajdonosáról, Gábor Mundi gorzafalvi fazekasról szóló filmet. Nem nagyon emlékszem már, mi volt a filmben, mindenesetre akkora hatással volt rám, hogy legszívesebben azonnal elutaztam volna Moldvába fél évre beállni mellé korongozni. (Ez kivitelezhetetlen lett volna, mivel sajnos már nem él.) Máig - az egész agyagozás témában - a korongozás az, ami engem igazán lázba hoz.

Gábor Mundi korongozás közben

Szóval ennek a kis epizódnak köszönhetően elkezdtem keresni Pesten olyan helyet, ahol lehet tanulni kerámiát készíteni, így találtam rá a NOHA Stúdióra a Pozsonyi úton. Közben kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen építész, aki a kerámiák szerelmese lett, egyik barátnőm, Ági is ugyanezen az úton jár, így volt kivel megvitatni a kerámiás dolgokat. Kissé homályos, pontosan mi vezetett odáig, hogy elhatároztam, megcsinálom az OKJ-s kerámiakészítő vizsgát, talán Ágitól jött az ötlet, és úgy éreztem, ha már csinálom, legyen kézzelfogható eredménye. Akkor még csak nagyon halványan pislákolt bennem valahol a hátsó agytekervényeimben az a kép, mi lenne, ha én ezzel foglalkoznék...
Már túl vagyok ezen is, tavaly októbertől hivatalosan is megszereztem ezt a képesítést, szorgalmasan gyakorlok, írom ezt a kis blogot, és arra készülök, főállásban is ezzel foglalkozhassak.

Az egyik Miért-et megválaszoltam, a legfőbb Miért-re a válasz egy kicsit bonyolultabb. Miért is akarok tíz év építészként eltöltött év után valami teljesen más szakmába kezdeni, és sokéves hátránnyal indulni azokhoz képest, akik már kamaszkoruk óta ezt a mesterséget űzik? Sokan biztosan csodálkoznak, hiszen akármennyire is felkapottak ma a kézműves termékek, nem az a jól fizető szakma, ellenben egy BME-n végzett mérnök a fizetési ranglétrán jóval előrébb helyezkedik el, az építőipari válság ellenére is. A helyzet az, hogy sosem akartam igazán építész lenni, kizárásos alapon választottam anno, bízva abban, hogy ez jó lesz nekem. Ennyi év után már nem próbálom elhitetni magammal, hogy jobban fogom élvezni, ha új irodába, új környezetbe, új feladatok közé kerülök. Bár annyi éven át igyekeztem lelkiismeretesen végezni a munkámat, azokhoz képest, akikben megvan ez iránt a szakma iránt a szenvedély, és a tehetség, én igen nyögvenyelősen jutottam eredményekre. A lelkem mélyén sosem voltam építész. Elképzelhető, hogy keramikus sem vagyok, de mindenképpen ez az az irány amit 18 évesen elhagytam, így most visszatérek az alkotás útjára, mert mindig is az lebegett a szemem előtt, hogyha nagy leszek alkotni fogok! :)

Jól tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki pályát módosít, és azzal is tisztában vagyok, mennyire rögös ez az út. Igen sok kitartást igényel, hogy az ember ne adja fel útközben, és csak előre nézzen. Azokról veszek példát, akik meg merték ezt lépni, és mára már komoly eredményeket értek el azon a területen, amit igazán szívből tudnak művelni.

"Akinek nincsenek teljesíthetetlen álmai, annak a teljesíthetők sem válnak valóra soha."


kép forrása:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/kriza_tarsasag_evkonyv_05/pages/014_csango_falvak.htm