Fazekastábor 2018


Ilyen témájú bejegyzés még nem született, holott már a tavaly előtti táborról is akartam írni, most úgy tűnik, megvalósul ez is. Teljesen más, mint a raku tábor, más a célja is. Viszont legalább olyan jó, és legalább akkora kihívás. Itt is van mindig téma, viszont ezeknek a napoknak fix menetrendje van, mindennek megvan a maga ideje. Leginkább gyakorlásból áll, és a célja az, hogy elsajátítsunk bizonyos fogásokat, vagy tökéletesítsük azokat, és megtanuljunk a szintünknek megfelelő új formát is korongozni, és persze szintet is lépni. Ez most egy rövidebb bejegyzés lesz, kevesebb képpel, mert ez a tábor a gyakorlásról szól, nem annyira látványos, mint a raku. Nem is akarom nagyon részletezni, mert a tapasztalatokat nem lehet leírni, azok a fejemben és a kezemben vannak. :- ) Ennél fogva ez egy meglehetősen rövid bejegyzésnek ígérkezik...
Minden nap bemelegítéssel indul, a munkaeszközünk, vagyis a kezünk bemelegítése után gyakorlati bemelegítés, hubli, lyukasztás, húzások stb. Ezután tempó gyakorlat következik, amit megbeszélünk. Ebben mindig valamilyen fogást gyakorlunk, egy ujjas korongolás, fedő készítés, gömb, talp kialakítás stb. Majd egy kiválasztott forma korongolása közösen, vagyis lépésről lépésre követve. Van játékos korongolás, és szabad idő, amikor a saját témánkkal, feladatunkkal foglalkozunk. Elég fárasztó végigcsinálni ezt az öt napot, fejben is ott lenni, fizikailag bírni a melegben, begyúrni kézzel a sok agyagot, viszont rengeteget lehet tanulni, fejlődni, kihagyhatatlan a nyári programból.

Az előző évben nagyon nyögve nyelős volt számomra, alig sikerült bizonyos dolgokat megcsinálnom, ami eléggé lelombozott, ebben a táborban viszont mondhatni szárnyaltam, szintet léptem, ami nagyon felvillanyozott. Különböző szilke formákat gyakoroltunk, korongoztunk tálat 2 kg agyagból, nekem ez még új volt, ennyi agyagot nem raktam még fel korongra úgy, hogy lett is belőle valami. És vázát is korongoltunk 2 kg-ból, ez is jól ment. A tál alja sajnos lejött, mert nem hagytam elég vastagra, de így is büszke voltam magamra.

A 2kg-ból korongolt váza (nincs befejezve)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések